Két hétbe telt, mire Szijjártó reagált arra, hogy a USAID-kormánybiztos lepattant az amerikaiakról
A külügyminiszter szerint azért nem adtak az amerikaiak semmit sem át László Andrásnak, mert még tart a vizsgálat.
A külügyminiszter szerint azért nem adtak az amerikaiak semmit sem át László Andrásnak, mert még tart a vizsgálat.
A külföldi „korrupciós csápok” ellen küzdő magyar USAID-kormánybiztos e téren még sokat nem tett le az asztalra, de közben szorgosan vet fel olyan témákat és olyan keretezésben, mintha még mindig a kormánypropagandát toló Megafon embere lenne.
Azt nem tudni, kap-e új megbízást, vagy ebben a három hónapban kimerült Peter Marocco kormányzati tevékenysége.
László András a Common Sense Societyben tevékenykedett, amit az amerikai konzervatív Federalist Society minden valószínűség szerint milliókkal támogatott.
A korábban fizetett megafonos propagandistaként is ismert László András arról nem beszélt, hogy a balos propagandaeszköznek beállított USAID a magyar kormány kezdeményezéseit is támogatta.
Az amerikai befolyásolást vizsgáló kormánybiztos találkozott az USAID-et átvizsgáló Peter Maroccóval. Az Atlantic szerint az összes magyar program adatát lekérte az amerikai megbízott.
László András felvette a kapcsolatot az amerikai partnerekkel, az a célja, hogy mielőbb kiutazhasson.
Az egyik legaktívabb fideszes képviselőt küldi az USA-ba a kormány a külföldi befolyást vizsgálni, aki korábban sajtósként dolgozott már Brüsszelben, és részt vett zaklatás elleni képzésen is.
A jelenleg fideszes EP-képviselő László korábban már volt minisztériumi kabinetfőnök, megafonos influenszer és miniszteri biztos is.
A világ leggazdagabb embere ott tart, hogy az EU elitje megsemmisítené a német választás eredményét, ha az AfD nyerne, csakhogy a videón, amire ezt alapozza, szó sem volt erről.
Orbán szeptember 18-án szólalt volna fel az Európai Parlament plenáris ülésén, de azt az árvízhelyzet miatt október 9-r halasztották.
László Andrást az utóbbi időben a Megafon környékén látni, ugyanakkor sem ő, sem a Megafon nem ismerte még el, hogy közük lenne egymáshoz.
A magyar család vállalkozást is alapított, öt éve voltak kint, amikor közbeszólt a hivatal.